Business solutions TÜV Rheinland

AI képzések – széles tréningpaletta az AI alapoktól a szabványig

Napjainkra mesterséges intelligencia alkalmazása szinte minden szervezet működésében megjelenik, ezért a hozzá kapcsolódó irányítási, jogi, megfelelőségi és auditálási ismeretek ma már nélkülözhetetlenek. Az AI ismeretek nem extra előnyt, hanem versenykövetelményt jelentenek. AI képzéseink célja, hogy ebben segítsünk, és résztvevőink naprakész, gyakorlati tudást szerezzenek a mesterséges intelligencia szabályozási környezetéről, az ISO 42001 szabvány követelményeiről, alkalmazásáról és auditálásáról.

AI alapoktól az auditig - érdemes most belevágni a tanulásba

Kínálatunkban megtalálhatók az online, személyes ISO 42001 képzések, amelyek pár nap alatt segítik a szabvány megismerését, az irányítási rendszerek kialakítását, vagy akár az ISO 42001 szerinti auditokra való felkészülést. Ide tartozik például ISO 42001 szabvány tréningünk, de tartunk átképző oktatást is már gyakorló vezető auditorok számára.


Azoknak, akik elsősorban az AI jogi alapjait szeretnék jobban megérteni, elérhetőek AI jogi alapismeretek és az AI és jogi deep dive képzéseink. Ezeket a programokat tanteremben, személyes jelenléttel tartjuk, hogy oktatónkkal közvetlenebb kapcsolatot kialakítva hatékonyabban folyhasson a munka. A tréningek támogatást nyújtanak az AI-hoz kapcsolódó jogszabályi elvárások, megfelelőségi kérdések és gyakorlati kockázatok értelmezésében is.


A kategóriában emellett e-learning képzések is rendelkezésre állnak azoknak, akik rugalmasabb, önálló tanulási formában szeretnék bővíteni tudásukat. Ezek lehetőséget kínálnak arra, hogy résztvevőnk saját tempóban ismerje meg az ISO 42001 szabvány alapjait, bevezetési szempontjait vagy akár auditálási ismereteit.

KERESSEN MINKET!

TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia
1143
Budapest
Gizella út
51-57.

Kinek szólnak AI képzéseink?

Képzéseinket ajánljuk vezetőknek, compliance és jogi szakembereknek, IT- és információbiztonsági területen dolgozóknak, adatkezeléssel foglalkozó szakembereknek, minőségirányítási és irányítási rendszer menedzsereknek, valamint auditoroknak, akik szeretnék felkészülten kezelni a mesterséges intelligencia alkalmazásából eredő új kihívásokat.

Melyik ISO 42001 képzésünk felel meg szakmai céljainak?

Ha Ön… Ajánlott képzésünk Mit kap a képzéstől?
most ismerkedik az AI alapokkal és az ISO 42001 szabvánnyal: ISO 42001 szabvány – AI management rendszer Átfogó szabványismeret, AI kockázatmenedzsment, AIMS bevezetési alapok
ISO 42001 auditok tervezésére, levezetésére és dokumentálására készül: ISO 42001 vezető auditor Audittervezési, auditvezetési és dokumentálási ismeretek, AI auditor kompetenciák 
már gyakorló vezető auditor, és AI irányítási rendszerek auditálására specializálódna: ISO 42001 átképzés vezető auditoroknak Meglévő auditori tudás kiegészítése az ISO 42001 szerinti auditálás specialitásaival 

Az AI irányítása, szabályozása és auditálása már nem csupán technológiai kérdés: egyre inkább stratégiai, jogi és szervezeti feladat is.
Válassza AI képzéseinket, és készüljön fel magabiztosan a hozzá kapcsolódó szabványi, jogi és irányítási feladatokra!

Mesterséges intelligencia rendelet képzések a TÜV Rheinland Akadémián

Please accept cookies and reload the page to load this video.
Mesterséges intelligencia rendelet képzések a TÜV Rheinland Akadémián

Gyakran ismételt kérdések

  • Miért érdemes ISO 42001 képzéseinken részt venni?

    Az ISO/IEC 42001 képzések segít megérteni a mesterséges intelligencia irányítási rendszerek követelményeit, az AI témájának jogi vonatkozásait, az AI-hoz kapcsolódó kockázatokat és a szabvány alkalmazásának gyakorlati szempontjait. Ez különösen fontos lehet azoknak a szakembereknek, akik AI-rendszerek bevezetésében, működtetésében, ellenőrzésében vagy auditálásában vesznek részt vagy akiket érintenek az AI jogi sajátosságai és gyakorlati vonatkozásai. Oktatóink gyakorlati szakemberek, akik a gyorsan változó AI területtel lépést tartva, naprakész tudással vezetik tréningjeinket.

  • Miben különböznek az AI jogi képzések az ISO 42001 képzésektől?

    Az AI jogi képzések elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó jogszabályi, megfelelőségi és szabályozási kérdésekre, például az AI Act értelmezésére fókuszálnak. Az ISO 42001 képzések ezzel szemben az AI irányítási rendszerek felépítését előíró szabvány követelményeit, bevezetési és auditálási szempontjait helyezik előtérbe.

  • Online is elvégezhetőek a képzések?

    Igen, több képzés online formában is elérhető. Az ISO 42001-hez kapcsolódó élő oktatós képzések online zajlanak, míg az AI jogi képzések tantermi vagy online formában is megvalósulhatnak.

    E-learning képzéseink rugalmas időbeosztású, önálló tanulási lehetőséget biztosítanak.

  • Milyen hosszúak a tréningek?

    Az ISO 42001-hez kapcsolódó online, személyes képzések jellemzően 2–4 naposak. Egynapos AI jogi képzéseink többnyire tanteremben folynak, természetesen igény esetén ezeket is tudjuk online formában szervezni.

    Az e-learning képzések önálló ütemezésben végezhetők, így a résztvevők saját időbeosztásukhoz igazíthatják a tanulást – a tananyagon való végighaladásra és a vizsgára általában 12 hónap áll rendelkezésre.

5 tétel

  1. E-LEARNING KÉPZÉS ANGOL NYELVEN

    ISO/IEC 42001 Foundation

    Alakítson ki stabil alapokat, ismerje meg az ISO/IEC 42001 szabványt angol nyelvű e-learning képzésünkön!
  2. E-LEARNING KÉPZÉS ANGOL NYELVEN

    ISO/IEC 42001 Lead Implementer

    Felelős AI irányítási rendszer tervezése, megvalósítása és kezelése a szabvány szerint - angol nyelvű e-learning képzés
  3. E-LEARNING KÉPZÉS ANGOL NYELVEN

    ISO/IEC 42001 Lead Auditor

    Tegyen szert átfogó tudásra az ISO/IEC 42001 szabvány szerinti auditálásban - angol nyelvű e-learning képzés
  4. A NÉMET TÜV RHEINLAND SZERVEZÉSÉBEN

    MI koordinátor

    Az MI alapvető ismereteinek birtokában ismerje meg a mesterséges intelligencia legfontosabb alkalmazási területeit
  5. A NÉMET TÜV RHEINLAND SZERVEZÉSÉBEN

    MI képviselő

    AI-képviselőként tervezzen, értékeljen és irányítson MI-projekteket, biztosítva az etikai megfelelőséget.
oldalanként